A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jelnyelv. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jelnyelv. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 30., kedd

Jelnyelv A2/1

Július 26-án megugrottam a következő szintet is a jelnyelvből. :) Ez most csak 80%-os lett, amivel nem vagyok elégedett. Sajnos nem tudom, hol veszítettem pontokat, nem mondták. Végülis nem ez a lényeg, hanem a lelkesedésem, hogy még többet tanulhassak. Ennyire még nem élveztem a nyelv tanulást sosem.

Érdekes volt megismerni a két - szintén hallássérült - jelnyelvi oktatót. Különbözőek voltak: ez egyik inkább "nagyothallós", a másik inkább "siketes" (én fogalmaztam meg magamnak így) volt mind kommunikációjában, mind életfelfogásában. Viszont volt egy fontos vonásuk, amiben hasonlítottak és nagyon szerethetővé tette őket, ez pedig a kicsattanó boldogságuk két gyerekes anyaként. Sokat meséltek magukról, és ebből kiderült, hogy teljes életet élnek, nem félnek a külvilágtól (pl. lazán intézik a halló gyerekeik iskoláztatását, sportoltatását, utazgatnak stb.). Olyan jó volt hallgatni őket! :)

Remélem, hogy ősszel folytatódhat a tanulás. Sajnos a SINOSZ a heti 2 alkalmas tanfolyamokra van beállva, ami nem éppen munkahely+család kompatibilis. Az eddigi heti 1x-es csoport felbomolni látszik, így nem tudom még, hogyan tovább. Pedig nagyon szeretném folytatni.

2013. április 6., szombat

Hogyan tovább?

Már jó ideje úgy érzem, hogy kiírtam magamból mindazt, amit ki kellett. Emiatt csak igen ritkán frissült  a régi blog. Így hát ötleteket, javaslatokat kérnék szépen Tőletek arra vonatkozóan, hogyan folytatódjék ez a dolog. A magánéletemet nem szeretném nyilvánosság elé tárni, úgyhogy ez az út kizárva. De akkor meg merre tovább? Bennem felmerült a társszerzők lehetősége, akik szintén hallássérültek lennének és szintén arról írhatnának, hogyan élik meg maguk körül a világot, természetesen megtartva a blog alapvetően pozitív, élet- és emberszerető, derűs hozzáállását. Más ötletem azonban sajnos nincs.

Ti mit gondoltok? Milyen ötleteitek vannak? Szerintetek milyen témákat, kérdéseket lehetne még körbejárni?

2013. április 5., péntek

Jelnyelv - A1


Nemrég az A1-es szintű jelnyelvből sikeres vizsgát tettem. 94%-osra értékeltek, amin meglepődtem, mert én nem éreztem magam ennyire jónak. Nagyon élvezem a tanulás folyamatát, úgyhogy haladok tovább: hamarosan indul az A2/1-es szint.

Biztosan mindenki ismeri, de azért megosztom, mert nekem is hasznosnak bizonyult: HALLATLAN

Egy újabb szakdolgozati kérdőívet hoztam, ezúttal a médiafogyasztásunkról. 5 perc alatt kitölthető.