Ebben a tanévben egy önismereti jellegű, önsegítő csoportot szervezünk a Hangforrás keretein belül. Ennek során 5 alkalommal beszélgetünk a hallókánkhoz, illetve a hallássérülésünkhöz való viszonyunkról. Gyere el, ha úgy érezed van még dolgod az elfogadással.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ajánló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ajánló. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. szeptember 11., szerda
2013. július 31., szerda
Mozi feliratosan
2013-ban teljesen eltűntek a feliratos filmek. Nekünk, hallássérülteknek ez probléma. Én maximum néhány szót tudok csak elkapni egy filmből, így teljesen élvezhetetlen számomra a mozizás. Pedig szeretek moziba járni. Jó lenne, ha esélyegyenlőségről itt sem feledkeznének meg.
Nekem sosem okozott problémát partnert találni egy-egy filmhez, mert a környezetemben (majdnem) mindenki olvasó ember, akiknek nem jelent nehézséget a feliratot követni. Sőt, kifejezetten igénylik, mert a színészek eredeti hangját szeretnék hallani.
Nemrég egy petíciót hívtak életre ebben a témában. Mutassuk meg, hogy sokan vagyunk olyanok, akik igénylik a feliratos filmeket. Ha egyetértetek, írjátok alá, illetve terjesszétek, ahol tudjátok.
Köszönöm!
Egy sortársunk is írt erről. Érdemes a blogját olvasgatni. Már csak azért is, mert gyakrabban ír, mint én. :P Van facebook-os oldala is.
2013. június 24., hétfő
Fiatal hallássérülteknek!
Megkértek, hogy tegyem közzé. Én pedig közzé teszem, mert tudom, hogy igény és szükség is van ilyen kezdeményezésekre. Hajrá, ifjak! :)
Nagyon nagy örömmel szeretnék értesíteni minden kedves fiatal nagyothalló sorstársat (különösen 18-35 közötti korosztály), hogy már lassan három éve rendszeresen szinte havi jelleggel szervezünk programokat. Elsősorban olyan fiatal nagyothallókat várunk, akik nem igazán ismerik a jelnyelvet, vagy nagyon szeretnének élő szóban kommunikálni sorstársaikkal. Annyit kell tudni rólunk, hogy igazán bátor programokra vállalkoztunk eddig. Támogatóinknak köszönhetően. Ki lehetett próbálni velünk a vízi síelés élményét, a barlangtúrázást és a lézerlövészetet. Voltunk közösen akadálymentesített programon a Láthatatlan kiállításon, ahol hallók segítettek nekünk " hallhatóbbá" tenni a dolgokat, ezáltal a tapintás, és a sötétség élményét megdöbbentően jól viseltük. Láttunk ufókat, és repültünk szárnyashajóval. Nem rég megrendeztük az első karaoke estünket, ahol akár hiszitek, akár nem, de szinte minden sorstársunk kieresztette végre a hangját, és a fáradt gőzt. Rengeteg tervünk van még ezen kívül, de leginkább szeretnénk, hogy mindannyian jó hangulatot vigyünk haza a programokról, és várjuk új barátságok születését. Ha felkeltettük az érdeklődésedet, légy akár halló, akár hallássérült, jelentkezz : dnyesztike@gmail.com
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)